Kezdőlap HR, TB, Munkaügy HR - Oklevelet adó képzés Nemzetközi HR Menedzsment képzés
Nemzetközi HR Menedzsment képzés
ISMERTETŐ
 
 
 
 
2010. őszétől MEGÚJULT TARTALOMMAL !
 (A fejlesztések "honosítása" miatt a tervezettnél későbbi kezdéssel. Reméljük, az aktualizált tananyag kárpótolja Önöket a későbbi kezdésért!)
 
A kurzus áttekinti a HR terület tevékenységi köreit, feldolgozza az előadók és a résztvevők tapasztalatait, nemzetközi kitekintést nyújt az alkalmazott elméletek és gyakorlatok megismeréséhez, megvilágítja az új trendeket, tendenciákat.
A képzés folyamán a hallgatók az elméleti alapvetést követően kiscsoportos munkát végeznek, melyen esettanulmányokat dolgoznak fel. A teamek prezentálják elgondolásaikat, melyekre a többiek reflektálhatnak, így kialakul egy közös diskurzus, amely az önálló problémamegoldás, és a kritikai gondolkodás fejlesztését hivatott elősegíteni. Tesztek és szerepjátékok is helyet kapnak a tréningen, melyek a szakmai önismeretet, mint kulcskompetenciát is fejlesztik
Az 56 óra tantermi alkalom mellett 50 óra intenzív, irányított otthoni munka is részét képezi a kurzusnak, és a képzés módszertanának.
Szükséges végzettség: felsőfokú végzettség (HR területen szerzett tapasztalat előny). 
Bizonyítvány: Angol nyelvű, nemzetközileg elfogadott, European Business School London oklevél (certificate), és magyarnyelvű Sämling tanúsítvány.
 
A Sämling Kft. akkreditált oktatási intézmény, a képzés a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által regisztrált. Az oktatás finanszírozásához - a 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet keretei között - felhasználható szakképzési hozzájárulás.
 
A Felnőttképzési Akkreditáló Testület PL-3558 lajstromszámon akkreditálta a Nemzetközi HR Menedzsment képzési programot,  így a képzés ÁFA mentes.
Kinek ajánljuk
Képzésünket jó szívvel ajánljuk a HR területén dolgozó vezetőknek és munkatársaknak, akik frissíteni, modernizálni szeretnék szakmai tudásukat. Hasznosnak tartjuk munkaerő szolgáltató vállalkozások vezetőinek és munkatársainak; és mindazon vállalkozóknak, akik cégük HR tevékenységét önmaguk végzik.
Bizonyítvány
Angol nyelvű, nemzetközileg elfogadott, European Business School London oklevél, és Sämling tanúsítvány
CÉL, KOMPETENCIA, EREDMÉNY
A hallgatók a kurzus elvégzése után tisztábban látják az összefüggéseket az emberek viselkedése és a szervezeti viselkedés között. Felismerik a különböző csoportdinamikákat és ezekre szakszerűen képesek reagálni. Megértik a vállalati kultúra lényegét és felismerik mindennapi megjelenési formáit ill. az emberek munkavégzésére gyakorolt hatásait . Képesek lesznek elemezni HR munkát befolyásoló stratégiai döntéseket és ezekre kritikusan reflektálni. Felismerik az emberi erőforrás különbözőségéből adódó előnyöket és ezeket képesek lesznek vállalati versenyelőnnyé kovácsolni. Képessé válnak folyamatosan változó környezetben is a leghatékonyabban kommunikálni és kiválasztani a legcélravezetőbb munkamódszert.
Tematika
 Ilyen volt - hamarosan megnézheti, milyen lett:
  •  Bevezetés a szervezeti viselkedés és az emberi erőforrás menedzsment alapjaiba és ezek modelljeibe
  • Toborzás, kiválasztás
  • A munkaerő változatossága és ennek előnyei illetve menedzselése a különbségek alapján
  • A kulturális környezet és a vállalati viselkedés szinergiája, a vállalati kultúra
  • Magas teljesítményű csoportok kialakítása és motivációja
  • A csoportok közötti viselkedés menedzselése és a hatékony tárgyalás
  • Komplex teljesítmény menedzsment
  • Változásmenedzsment a HR hatékonyságának fejlesztése érdekében
  • Fejlesztés
  • Nemzetközi kitekintés a HR trendek felé és a jövőbeli kilátások elemzése
 
Szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható képzésekAkkreditált képzésekEBS London képzések
Képzési napok:
Szakmai továbbképzés a EBS London tananyagával és oklevelével - 2010 ősz
2010. 10. 07., 2010. 10. 21., 2010. 11. 04., 2010. 11. 18., 2010. 12. 02., 2011. 01. 06., 2011. 01. 20.

Sämling székház - oktatóterem, 1124 Bp. Németvölgyi út 64.

Időbeosztás:
Minden képzésen: 7 alkalommal, minden nap 09:00 - 16:30.
Részvételi díj:
1 330000 Ft
(+0% ÁFA)
330000 Ft
A képzés listaárából kedvezmények érvényesíthetők. A vizsgadíj ezenfelül 200 euro, amely tartalmazza a vizsga feladatokat, a záróvizsga-kérdéseket, az értékelést, és a vizsga anyagok továbbítását az angol EBSL szakmai képviselőjének. Az oktatás finanszírozásához - a 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet kereteinek megfelelően - szakképzési hozzájárulás felhasználható !
Kedvezmények:
 8% Honlapunkon regisztrált ügyfél (ingyenes)
 12% Két résztvevő egy cégtől (2 fő egy rendezvényre, egy időben történő jelentkezése esetén)
 15% Három vagy több résztvevő egy cégtől
A kedvezmények nem összevonhatóak, minden esetben az Önnek járó legmagasabbat vesszük figyelembe!
INFORMÁCIÓ:
KÉPZÉS FELELŐS  
Kormosné Krajcsovics Katalin
Telefon:
+3612124412, +36309627580,
+36205021133
Fax: +3612125071  
Email: katalin.kormos@samling.hu
Kihelyezett vállalati képzés
Cégünk folyamatosan szervez kihelyezett vállalati képzéseket. Rugalmasan alkalmazkodunk megrendelőink igényeihez.
Referenciák
Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítány
Audi Hungaria Motor Kft.
Bis Hungary Kft
Buda Cash Brókerház Zrt
Dreher Sörgyárak Zrt
E.on Erőművek Kft.
EDS Magyarország Kft.
Fundamenta Lakáskassza Zrt.
Grafton Recruitment Kft.
Haszon Lapkiadó Kft
Human Excellence Kft.
Iko Kábeltévé Kft.
Kiener Hungária Kft
Lambda Systeme Kereskedelmi Kft.
Le Pierrot Kft
Lotus Therme Szállodaüzemeltető Kft.
Mag - Magyar Gazdaságfejlesztési Kp. Zrt
Magnetec - Ungarn Kft.
Mapei Kereskedelmi Kft.
Máv Informatika Zrt
Msk Hungary Bt.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Nokia Komárom Kft.
Oláh És Tóth Ltd. Ingatlan És Munkaerő-k. Kft
Omd Hungary Kft
Omv-hungária Ásványolaj Kft.
Otp Bank Nyrt .
Pfizer Kft.
Poplart Kft.
Praca Outsourcing Zrt
Precision Controls Kft
Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató És Tanácsadó Kft.
Rosenberg Hungária Kft.
Sony Hungaria Kft.
Sti Petőfi Nyomda Kft.
Sykes Közép-európa Telekommunikációs Szolgáltató
Taghleef Industries Kft
Tisza-marosszögi Vízgazdálkodási T.
Törley Pezsgőpincészet Kft
Wyeth Kft.